Üdvözlünk oldalunkon!
A Magyar Televíziós, és Filmművészeti Szövetséget azzal a határozott céllal hívtuk életre, hogy fórumot biztosítsunk a fiatal tehetségek számára, akik a film, a média, a képzőművészet, és más multimédiás művészeti ágak, valamint különböző alkotói eszközök segítségével kívánják kifejezni művészetüket.
A Szövetség alapítóinak szándéka szerint lehetőségeinkhez mérten mind szakmai, mind pedig technikai téren segíteni fogjuk a pályájuk elején álló alkotókat, valamint támogatni fogjuk a már elkészült művek népszerűsítését, és eljuttatását a nagyközönséghez.
A Szövetség egyik fő célkitűzése, hogy a hazánkban meggyökeresedett multimédiás módszereket, tartalmi elgondolásokat, és technikai megoldásokat a kor igényének megfelelő módon megváltoztassa, és így újra sikerpályára állítsa a magyar filmművészetet, a képzőművészetet, és minden más multimédiás művészetet.
Őszintén remélem, hogy Szövetségünk céljai találkoznak elképzeléseitekkel, és azokat közösen összefogva meg tudjuk valósítani.
szövetségi elnök
